Befejeződött a Benkó Zoltán Szabadidőközpont előtti új parkolóhelyek kialakítása. A II. ütem során 71 új parkoló készült el, melyek közül 4 családi és 2 mozgáskorlátozott. Az I. ütemmel együtt így összesen 103 parkoló várja a Látogatókat. A beruházás Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával valósult meg.
A szabadidőközpont Nyíri úti szakaszán a beruházás II. üteme során nemcsak 65 normál, 4 családi, és 2 mozgáskorlátozott parkolóhely került kialakításra, hanem a parkoló hosszával megegyezően, 330 méter hosszan új kerítést is kapott a szabadidőközpont. Megújult a főbejárat előtti közlekedőfelület, ahol a térkő cseréjén kívül ülőhelyeket is kialakítottak. Új szemeteseket helyeztek ki, és jelentős növénytelepítésekre is sor került: megközelítőleg 1200 cserjét és 50 fát ültettek a kerítés mellé, illetve a parkolók közötti szigetekbe.
Hozzávetőlegesen 500 méter aszfaltút került felújításra, közel 200 négyzetméter közlekedő felület, és megközelítőleg 1400 négyzetméter térburkolatot raktak le. A térburkolatok nagy része úgynevezett Ökogreen térkő, amelyek különlegessége, hogy a térkövek közötti nagyméretű fugahézagok megbízhatóan elszivárogtatják az esővizet, emiatt tekinthetők sokkal inkább környezetbarátnak, mint a normál térkövek.
– A Benkó Zoltán Szabadidőközpont Kecskemét egyik legkedveltebb szabadidős létesítménye. A látogatók az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően bőséges szolgáltatási kínálat közül válogathatnak: a terület kiváló edzéshelyszín kocogók és futók számára, de kültéri fitness park és street workout pálya is várja a sportolókat. Labdajátékokra is több lehetőség adott a homokos strandröplabda, strandfoci, strandkézilabda és a kosárlabda pályákon. Ezeken túl a játszótér és a horgászat is sok látogatót vonz, akik számára most már elegendő, és megfelelő színvonalú parkoló áll rendelkezésre. Bízunk benne, hogy a beruházással még vonzóbb lesz a szabadidőközpont a látogatóink számára – mondta el dr. Patay Balázs, a szabadidőközpontot üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A beruházás Kecskemét Megyei Jogú Város közel 160 millió Ft-os támogatásával valósult meg.
Tájékoztatjuk kedves Látogatóinkat, hogy a Benkó Zoltán Szabadidőközpont nyitvatartása a húsvéti ünnepek alatt változatlan.
Nyitvatartásunk április 15-én Nagypénteken, április 16-án Nagyszombaton, április 17-én Húsvét vasárnap és április 18-án Húsvét hétfőn változatlan, 7.00-20.00 óra között várjuk kedves Látogatóinkat.
Jegyvásárlásra és belépésre fél órával a szabadidőközpont zárása előtt van lehetőség.
Kellemes baráti, családi programra invitálunk mindenkit a Zöld Küldetés Egyesülettel közösen, a Kecskeméti Fürdő mögötti területre március 19. szombatra és március 20. vasárnapra. A fürdő mögötti területen valósul meg a Kecskeméti Erdőpark, mely fáinak ültetéséhez várjuk a lelkes, természetszerető önkétesek jelentkezését.
A Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hírös Sport Nonprofit Kft. területén, a Kecskeméti Fürdő mögött létrejövő Kecskeméti Erdőpark a Zöld Küldetés Egyesület és a Városi Civil Kerekasztal Fenntartható Fejlődés Szakkerekasztalának kezdeményezésére valósul meg.
A telepített fák regenerálják a természetet, és klímavédelmi célokat szolgálnak. Változatos adottságú és fajösszetételű erdőgyűjtemény jön létre, amely sokszínű növényvilágot felsorakoztató, szabadon látogatható közpark lesz. Helyet adhat kulturális és szabadidős tevékenységeknek, természetvédelemmel és fenntarthatósággal foglalkozó rendezvényeknek, és workshopoknak is.
A faültetéshez több tucat önkéntesre van szükség. A betanítás és a munka során ki-ki kellemes baráti-családi környezetben megismerheti a saját környezete zöldítéséhez is használható megoldásokat, hozzájárulva a nyári hőség csökkentéséhez, a levegő frissítéséhez.
Ültetési időpontok: 2022. március 19-20. szombat és vasárnap 9:00-12:00 és 13:00-16:00 óra között (így összesen 4 turnusban). Esőnap: március 26-27.
Az Országos Gaming Expo-karaván 2022. március 20-án Kecskemétre érkezik! Hazánk legnagyobb gaming roadshowjának a Messzi István Sportcsarnok ad otthont jövő hét vasárnap 11 órától.A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kiemelt érdeklődés övezi hazánk legnagyobb gaming roadshowját. Az Országos Gaming Expo-karaván már kilenc nagyvárosban szórakoztatta a gamingre éhes közönséget és informálta az e-sport iránt érdeklődőket.
„Az Országos Gaming Expo rendezvénysorozat egy új kezdeményezés, melynek célja, hogy közelebb hozza a hazai videójátékos és e-sport világot a vidéken élő emberekhez. Elsősorban fiatalokat és családokat várunk az eseményekre.A rendezvényeken való részvétel díjmentes, de regisztráció köteles. Regisztrálni online az ogex.hu felületén és a helyszínen is lehet” – mondta Biró Balázs György az Egymillióan a magyar esportért Egyesület elnöke.
Az OGEX állomásain, így Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban is kipróbálhatók a legnépszerűbb e-sport játékok, a készségfelmérőn pedig kiderül, hogy ki milyen szintet érhetne el az e-sportban. A több mint 100 játékállomáson ezek mellett szimulátorok, VR-játékok, Star Wars kiállítás és a rengeteg társasjáték színesíti a programot.
A színpadon egész nap beszélgetések, cosplay bemutatók, kvíz, közös játékok várják a közönséget, melynek műsorvezetője a népszerű influenszer, Kiss Imi. A kecskeméti rendezvényen Kiss Imin kívül még a következő influencerek gondoskodnak a jó hangulatról: Unfield, Kovács Zsolti, IceBlueBird, DoggyAndi, KD Dave, Baluka, Zsomac, Freestyle FC Máté.
Nem lehet teljes a nap versenyek nélkül: Granturismo Sport döntő, valamint FIFA verseny színesítik a programot.
És egy igazi különlegesség: a PC Guru magazin jubileumi kiadványa (30 éves a magazin) csak az Országos Gaming EXPO állomásain elérhető. Retró tartalmak, visszaemlékezések mellett számos izgalmas, mai téma várja a PC Guru régi és leendő olvasóit.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.