Karbantartási munkák a Kecskeméti Fürdőben

Karbantartási munkák a Kecskeméti Fürdőben

2022. augusztus 29. és szeptember 12. között kerül sor a Kecskeméti Fürdőben a kötelező éves karbantartási munkákra. Ezen idő alatt a fürdő zárva tart, vendégeink a szomszédos strandot használhatják.

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a kötelező éves karbantartási munkák miatt 2022. augusztus 29-én hétfő reggeltől szeptember 12. hétfő reggelig a Kecskeméti Fürdő zárva tart. Tervezetten szeptember 12. hétfőtől a fürdő minden szolgáltatása ismét használható lesz. Amennyiben a karbantartási munkákkal kollégáink a tervezettnél korábban végeznek, a fürdő hamarabb újranyit. A zárvatartás alatt vendégeink a szomszédos szabadtéri Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkot, azaz a strandot használhatják majd, ahol az összes fürdőbe érvényes bérletet – kivéve a szauna bérletet – elfogadjuk. A strand a fürdővel megegyező nyitvatartási rend szerint, 6-21 óra között lesz látogatható.

Felhívjuk a szaunázók figyelmét arra, hogy a szaunavilág karbantartása a fürdő teljes leállása előtt már egy héttel, augusztus 22-én megkezdődik. Így a szaunavilág várhatóan három hétig nem lesz használható. Ezen időtartamnak megfelelően a szaunabérletek három héttel történő meghosszabbítására lehetőséget biztosítunk. A szaunabérletek meghosszabbítását a fürdő nyitvatartási idejében a jegypénztárban lehet jelezni október 31. hétfőig.

A fürdő leállása alatt az Aqua Étterem zavartalanul üzemel majd.

A karbantartási munkák vendégeink magas színvonalú kiszolgálása érdekében történnek. Együttműködésüket, türelmüket a karbantartás alatt köszönjük!

Pályázati felhívás a Kecskeméti Fürdő fitnesstermének bérletére

Pályázati felhívás a Kecskeméti Fürdő fitnesstermének bérletére

A Hírös Sport Nonprofit Kft. nyilvános, többfordulós pályázatot ír ki a Kecskeméti Fürdő fitnesstermének 5 éves határozott idejű bérlete tárgyában.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Pályázatot nyújthat be természetes személy és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet (a továbbiakban együtt: pályázó).

A pályázó ellenszolgáltatásra vonatkozó ajánlatát az általa készíttetett forgalmi értékbecslésre, vagy más objektív szempontok szerint összeállított, visszaellenőrizhető értékadatokra épülő költség-haszon elemzésre is alapozhatja, melyet üzemeltető felülvizsgáltat.

A pályázatokat legkésőbb 2021. december 27. napján 12 óráig személyesen kell egy eredeti, két másolati és egy elektronikus példányban benyújtani a Hírös Sport Nonprofit Kft-nél (6000 Kecskemét, Olimpia utca 1/A.), személyesen az ügyvezetői titkárságon. Az ajánlatokat érvényesen benyújtani személyesen, zárt borítékban „Kecskeméti Fürdő Fitnessterem bérbevétele” jeligével lehet. A borítékon fel kell tüntetni az ajánlattevő nevét, címét, valamint „Nem bontható fel az ajánlattételi határidő lejárta előtt!”

Részletes pályázati kiírás igényelhető a Hírös Sport Nonprofit Kft (6000 Kecskemét, Olimpia utca 1/A.) ügyvezetői titkárságán vagy letölthető INNEN.

A pályázat kiírója fenntartja a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát.

Kecskemét, 2021. november 22.

Belső ellenőr álláshirdetés

Belső ellenőr álláshirdetés

A Hírös Sport Nonprofit Kft. belső ellenő munkakör betöltésére munkatársat keres.

A munkakör célja:

A Társaság működésével összefüggésben a vonatkozó jogszabályok, a belső ellenőrzési standardok, a pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutatók és a belső ellenőrzési kézikönyv szerinti belső ellenőrzések elvégzése.

Főbb feladatai:

  • a munkakörhöz tartozó fő tevékenységi köröket a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31) Kormányrendelet tartalmazza,
  • belső ellenőrzési szabályzat kidolgozása,
  • minden gazdasági évre vonatkozó belső ellenőrzési terv kidolgozása,
  • ellenőrzési terv végrehajtása, ezzel összefüggésben; megállapítások, értékelések, ajánlások készítése, a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése érdekében – ügyvezető felé történő jelentés,
  • az ellenőrzési jelentések során megtett intézkedések nyomon követése,
  • belső kontroll rendszer kiépítése, működése jogszabályoknak, szabályzatoknak való megfelelésének elemzése,
  • pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének, a rendelkezésre álló vagyonnal és erőforrásokkal való gazdálkodás vizsgálata és értékelése,
  • a belső ellenőrzési tevékenység során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer-, teljesítmény- és informatikai rendszerellenőrzések végzése, koordinálása.

Elvárások:

  • Főiskola vagy egyetem,
  • A költségvetési szervnél és köztulajdonban álló gazdasági társaságnál belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásáról és kötelező szakmai továbbképzéséről, valamint a költségvetési szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzéséről szóló 22/2019 (XII.23) PM rendelet 2.§-ban foglalt végzettségi, szakmai gyakorlati és továbbképzési feltételeknek való megfelelés,
  • belső ellenőrzési tevékenységben szerzett tapasztalat, vagy államháztartási, ellenőrzési, költségvetési, pénzügyi-számviteli, vagy a társaság tevékenységi körébe tartozó területen szerzett legalább 2 éves szakmai tapasztalat,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány bemutatása
  • Kompetenciák:
    • kiváló írásbeli és szóbeli kommunikációs készség
    • pontosság, precizitás, megbízhatóság
    • terhelhetőség
    • elemző képesség

Előnyt jelent:

  • Belső ellenőri ÁBPE I-II. tanfolyamok elvégzése, igazolása,
  • pénzügyi, könyvelési programok ismerete

Amit kínálunk:

  • Hosszútávú munkalehetőség,
  • szakmai kihívások, változatos feladatok,
  • továbbképzéseken való részvételi lehetőség a munka magas színvonalú ellátásához

Foglalkoztatás jellege:

  • munkajogviszony, vagy megbízási jogviszony

Állás, munka területe:

  • részmunkaidő

Szükséges nyelvtudás:

  • Nem igényel nyelvtudást

Munkavégzés helye:

  • Kecskemét

Jelentkezés módja:

Fényképes önéletrajzokat az allas@hiros-sport.hu e-mail címre várjuk 2021.11.18-ig.

A Hírös Sport Nonprofit Kft. álláshirdetésekre vonatkozó adatvédelmi tájékoztatója ITT megtekinthető.

Gyógymasszőr álláshirdetés

Gyógymasszőr álláshirdetés

A Hírös Sport Nonprofit Kft. gyógymasszőr munkakör betöltésére munkatársat keres.

Főbb feladatok:

  • orvos által előírt gyógymasszázs, valamint az árlistán szereplő közérzetjavító masszázsok szakszerű elvégzése,
  • víz alatti sugármasszázs (tangentor), valamint denevérpad kezelés kivitelezése,
  • a kezelésekhez szükséges feltételek kialakítása és fenntartása,
  • betegek/vendégek tájékoztatása, eligazítása,
  • életmódbeli tanácsadás.

Elvárások:

  • gyógymasszőr végzettség,
  • covid-19 elleni vakcina felvétele,
  • működési nyilvántartási igazolvány és MESZK tagság (felvételt követően is intézhető),
  • magyar állampolgárság, büntetlen előélet, egészségügyi alkalmasság,
  • maximális hivatástudat, pontosság, precizitás, jó kommunikációs készség.

Amit kínálunk:

  • hosszú távú munkalehetőség,
  • határozatlan idejű munkaviszony,
  • béren kívüli juttatás.

Foglalkoztatás jellege:

  • Teljes munkaidő

Munkavégzés helye:

  • Kecskeméti Fürdő, Gyógyászat

Jelentkezés módja:

Fényképes önéletrajzokat az allas@hiros-sport.hu e-mail címre várjuk 2021.10.31-ig.

A Hírös Sport Nonprofit Kft. álláshirdetésekre vonatkozó adatvédelmi tájékoztatója ITT megtekinthető.

Pályázati felhívás a ,,Messzi István Sportcsarnok büfé”  bérletére

Pályázati felhívás a ,,Messzi István Sportcsarnok büfé” bérletére

A Hírös Sport Nonprofit Kft. nyilvános, többfordulós pályázatot ír ki, a ,,Messzi István Sportcsarnok büfé” helyiségei 3 éves határozott idejű bérlete tárgyában.

PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS

Hírös Sport Nonprofit Kft. (6000 Kecskemét, Olimpia utca 1/A.) az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 19/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Vagyonrendelet) 24. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontja alapján nyilvános, többfordulós pályázatot ír ki a Kecskemét 10202/2 hrsz. alatt felvett, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 1/1 tulajdoni hányadában és a Hírös Sport Nonprofit Kft. üzemeltetésében álló a pályázati kiírásban részletesen ismertetett ,, Messzi István Sportcsarnok büfé” ( 6000 Kecskemét Olimpia utca 1/A.) helyiségei 2021. november 1. napjától 2024 december 31. napjáig tartó határozott idejű bérlete tárgyában.

A pályázat kiírása és értékelése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 19/2013. (VI.27.) önkormányzati rendeletében meghatározott formában történik.

Pályázatot nyújthat be természetes személy és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet (a továbbiakban együtt: pályázó).

A bérleti díj a Vagyonrendelet 25. § (3) bekezdésének megfelelően kerül meghatározásra.

A pályázatokat legkésőbb 2021. szeptember 24. napján 12 óráig személyesen kell egy eredeti, két másolati és egy elektronikus példányban benyújtani a Hírös Sport Nonprofit Kft.-nél (6000 Kecskemét, Olimpia utca 1/A.), személyesen az ügyvezetői titkárságon. Az ajánlatokat érvényesen benyújtani személyesen, zárt borítékban „Csarnok büfé bérbevétele” jeligével lehet. A borítékon fel kell tüntetni az ajánlattevő nevét, címét, valamint „Nem bontható fel az ajánlattételi határidő lejárta előtt.!”

Részletes pályázati kiírás igényelhető a Hírös Sport Nonprofit Kft. (6000 Kecskemét, Olimpia utca 1/A.) ügyvezetői titkárságán, vagy letölthető INNEN.

A pályázat kiírója a Vagyonrendelet 28. § (2) bekezdése szerint fenntartja a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát.

Kecskemét, 2021. augusztus 23.