A Virágos Magyarország verseny keretében Kecskemét önkormányzata novemberben elnyerte a Virágos Önkormányzatért díjat, továbbá a Magyar Turisztikai Ügynökség elismerését a város kiemelkedő fásítási programjáért és a csapadékvíz-megtartást elősegítő kezdeményezésekért. Ennek apropóján köszönték meg ma délután a Városházán azoknak a különböző cégek munkatársainak, ügyvezetőinek, civileknek, alapítványoknak, egyesületeknek a munkáját, akik ebben a sikerben részt vettek.

Személyesen köszönte meg Szemereyné Pataki Klaudia polgármester ma délután a Városházán a szakemberek mindazon áldozatos munkáját, támogatását, amellyel sikerült elnyernie a városnak több rangos elismerést is. A Virágos Magyarország verseny keretében Kecskemét önkormányzata novemberben kapta meg a Virágos Önkormányzatért díjat, továbbá a Magyar Turisztikai Ügynökség elismerését a város kiemelkedő fásítási programjáért és a csapadékvíz-megtartást elősegítő kezdeményezésekért.

„Kecskemétet, hogyha madártávlatból megnézzük, és ebben a drónok a segítségünkre vannak, akkor láthatjuk, hogy tényleg egy igazi zöld sziget kezd az elsivatagosodó Alföld közepén kialakulni, és szeretetben megmaradni, hiszen a mai nap is erről szólt, hogy nagyon elkötelezettek a kecskemétiek a természet szeretete iránt, a természet tisztelete iránt, és ez látható a környező kertgazdálkodásban, a környező fásítási programjainkban — mondta Szemereyné Pataki Klaudia.”

De példaként említette a polgármester az esőkerteket, az arborétumot, az erdőparkokat is, mint kiemelkedő aspektusait a Kecskeméten zajló zöldítési folyamatnak. Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, hogy azért is fontosak ezek az elismerések, mert szerteágazó területeket vizsgálnak a Virágos Magyarország zsűritagjai.

„Nemcsak a virágos területeket nézik, hanem ez már klímavédelmi feladatokat tartalmaz, illetve olyan gazdaságfejlesztéssel összefüggő, zöldfelület fejlesztéssel, városfejlesztéssel összefüggő, közparkok, közterek létesítésével összefüggő, gazdasági társaságok megújuló, természetközeli működésére vonatkozó projekteket gyűjtöttünk össze így, és adtuk be a pályázatot— idézte fel a polgármester.”

Az eseményen Győri András főkertész mutatta be azt a pályázatot, amellyel sikert tudott elérni a város.

„A Virágos Magyarország verseny a rendszerváltás óta zajlik Magyarországon, és kezdetben ez kimondottan virágosítási verseny volt a kertészek által kezdeményezve. Időközben azonban a klímaváltozás és egyéb hatások miatt is ez a verseny egészen széleskörűvé nőtt témaválasztását tekintve. Tehát egy zsűrizés esetén a teljes települést be kell mutatnunk— magyarázta Győri András.”

Az esemény végén Szemereyné Pataki Klaudia a meghívott résztvevők részére oklevelet nyújtott át a munkájuk elismeréseként.

Bíró István, Nagy József és Szabó Krisztián, a Hírös Sport Nonprofit Kft. munkatársai polgármesteri elismerésben részesültek a város zöldítésében végzett munkájukért. Gratulálunk!

Forrás: https://hiros.hu/sikersorozat-a-zoldites-fasitas-teruleten-koszontottek-a-szakembereket/